Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet

Töltött tojás csibék

A húsvét egyik elengedhetetlen eleme a főtt tojás, amit most krémes töltelékkel töltve, játékos csibe formában tálaltam, hogy a gyerekek se csak a csoki tojás után nyúljanak.
2018. March 21.

Hozzávalók

  • 10 db tojás
  • 50 g krémes natúr joghurt
  • 40 g mustár
  • himalája só
  • őrölt bors
  • 1 gerezd fokhagyma
  • 10 g sárgarépa
  • 20 db egész bors
  • zöldsaláta

Elkészítés

 A tojásokat feltesszük annyi vízben főni, hogy ellepje őket, majd kb. 15 perc alatt keményre főzzük őket.

Hideg vízben hagyjuk kihűlni őket, majd egyesével megpucoljuk és megmossuk a tojásokat.

Egy kis kis segítségével a tojás felső 1/4-énél cikkcakkosan levágunk egy kis „kalapot” a fehérjéből, majd óvatosan kikaparjuk a sárgáját. A összes tojássárgát pépesítjük villával, majd összekeverjük a natúr joghurttal, a mustárral és a fokhagymanyomón áttört fokhagymával, végül sóval és borssal beállítjuk a megfelelő ízt.

Az üres tojásokat megtöltjük a sárgájából készült krémmel, majd a tetejére helyezzük a levágott „kalapot”. Egész borsból szemeket formázunk a csibéknek, apróra vágott répából pedig csőrt és lábakat. Friss zöldsaláta ágyon tálaljuk őket.

Megosztom barátaimmal

Szerkesztőink kedvencei

Teljes kiőrlésű kalács

Teljes kiőrlésű kalács

Nincs húsvét finom házi kalács nélkül, és mért ne lehetne ezt is egészségesebb lisztből elkészíteni?
Zöldfűszeres krumplisaláta

Zöldfűszeres krumplisaláta

Sokak kedvencét, a rántott hús mellé szinte elengedhetetlen krumplisalátát zsírszegényebb változatban készítettem el, amelyben az íz élményt a zöldfűszerek adják a majonéz helyett.
Egészséges köntösben egy klasszikus desszert: itt a reform tiramisu

Egészséges köntösben egy klasszikus desszert: itt a reform tiramisu

Szinte észre sem lehet venni, hogy babapiskóta, mascarpone, és nyers tojássárgája sem került ebbe a pohárkrémbe. A kávéba áztatott zabpiskóta és a túrós-kókusztejszínes krém tökéletesen pótolja a megszokott tiramisu ízét.

Napi ajánlatunk

Top videók

Sonkás-bulguros töltött kaliforniai paprikák

Könnyű ebéd vagy vacsora a sütőből. A receptből az is kiderül, hogy miért érdemes elősütnöd a paprikát.

Almás rizsfelfújt

Őszi desszert, amely egy tartalmas leves után 2. fogásként is megállja a helyét.

Duplasajtos tepsis bucik

A hot dog kiflit akár így is felhasználhatod!